Orbán György: „Vannak hibák, de ezektől fejlődünk”

  • 2019.10.25. 16:00
  • Fehérvárav19

Serdülő B csapatunk legutóbbi mérkőzéséről Orbán György vezetőedzővel beszélgettünk.

U16 B csapatunk számára felemásan alakult a szezon eddig eltelt időszaka, a mérleg négy mérkőzésen két győzelem és két vereség. A korosztályok és a korcsoporton belüli mozgások miatt változó kerettel szerepelnek a találkozókon Orbán György tanítványai, így ezzel a nehézséggel is meg kell küzdeniük napról napra. A gárda legutóbbi összecsapásán nagyarányú győzelmet aratott, melyről a vezetőedző a következőket mondta el: „Az elmúlt hétvégén a KSI csapatát fogadtuk. Nem tudtuk, hogy milyen játékerőt képviselnek, de ahogy szoktam az öltözőben mondani, teljesen mindegy, hogy ki az ellenfél, mindenkinek a legjobbat kell kihoznia magából. Ez vonatkozik az edzésekre is, hiszen, ha valaki az edzéseken csak részt vesz, hogy egy kis hideg levegőt szívjon és nem akar azért dolgozni, hogy jobb játékos legyen, akkor ez a mérkőzésen is látszani fog. Visszakanyarodva a meccshez, megkértem a srácokat, hogy felszabadultan hokizzanak, nyugodtan élvezzék a játékot mert görcsösen nem fog menni, mert az egyénekre lebontva is az eredményesség rovására megy. A csapat megszokott összeállításán egy-két helyen, nagy meglepetésre, változtattam, aki csatár volt, az most hátvédet játszott és aki eddig védő volt, az támadó poszton szerepelt. Úgy néz ki, hogy ez a húzás jól sikerült, mert mindenki jól játszott. Jó volt az összjáték, a srácok csapatként, egymásért dolgoztak. Természetesen voltak hibák, de ezért nem lehet rájuk haragudni, hiszen igaz, hogy már 16 évesek, de még gyerekek. Hibák a felnőtteknél is vannak, ezekből kell tanulni és azon vagyunk, hogy a korosztályuknak megfelelő edzésmunkával csökkentsük ezek számát. A hétvégén megint lesz egy mérkőzésünk, megyünk tovább és tanulunk.”

Végeredmény: KSI – Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia B 1-10 (0-3, 1-3, 0-4)
Összeállítások:
KSI: Biró (Tóth) – Beregszászi, Mulati, Villási, Grasso, Dorogi, Schmidt-Natkay, Péter, Iscsenko, Kovács, Fülep, Frankhauser, Orbán, Oravecz
Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia B: Megyeri (Nagy) – Sélley, Bagonya, Kaló, Sántha, Pallag-Bozsák, Bravo, Haraszt, Járossy, Bozai, Kristály, Pál, Lencsés, Túri, Varga, Debreceni-Bárány
Gólszerzők: Oravecz illetve Sélley (2), Pallag-Bozsák, Túri, Lencsés, Bagonya (3), Pál, Járossy