Öt meccs után vezeti a bajnokságot junior csapatunk

  • 2021.11.11. 09:32
  • Fehérvárav19

Vaszjunyin Artyom és Énekes Lajos csapata eddig mindössze egyszer kapott ki, akkor is hosszabbításban.

A válogatott hétre tekintettel a következő napokban körül nézünk Akadémiánk csapatinál, hogyan állnak a bajnokságokban és a vezetőedzők miként látják a nyár óta elvégzett munkát. Harmadik cikkünkben az Nemzeti Akadémia U21-es korosztálya következik.
 
Juniorjaink az idény elején, amíg a többi csapat kvalifikációt játszott, hivatalos edzőmeccsekkel tartották formában magukat. A selejtező után két együttes csatlakozott az A csoporthoz, aminek küzdelmei október végén kezdődtek. A fiúk eddig öt mérkőzésen vannak túl, amiből négyet meg is nyertek, egyszer pedig hosszabbítás után kaptak ki a Debrecenből.
 
Az eredményesség helyén van, a csapat nyeri a meccseket, de vezetőedzőjük, Vaszjunyin Artyom nem teljesen elégedett a látottakkal: „Az eredményességgel meg vagyunk elégedve, de a mutatott játékkal nem. Sajnos eléggé hullámzó a játékunk, de augusztus óta. Nehéz lehet mindig más kerettel, más összeállításban felállni, de próbálunk fix embereket megtalálni, akik kevesebbet mozognak fel vagy le. Ez nagyjából egy másfél sort jelent, ami folyamatosan mozgásban van. Akadozik a játék: vannak jó dolgaink, ugyanakkor mindig előfordulnak a hullámvölgyek, nem csak az idényben, hanem meccseken is.”
 
Az U21-es csapatunk összetétele hétről hétre változik, hiszen a legfelső akadémiai korosztály, az Erste Ligában játszó Titánok sokszor elviszik a legjobb játékosokat. Ez természetesen nagy kihívás az edzői stábnak.
 
Ami a folytatást illeti, így folytatta Vaszjunyin: „Azt érzem, hogy taktikával le vagyunk maradva, de ez benne van, a folyamatos keret változás miatt nem tudunk olyan dolgokat gyakorolni. Reméljük, amikor a bajnokság fontosabb szakasza jön, összeáll majd az egész. A srácok dolgoznak keményen. Az edzésmunka is más, mint az előző években, ehhez most hozzá kell szokni. Ha ez összeáll hamarosan, akkor sokkal kiegyensúlyozottabban tudjuk folytatni a bajnokságot.”
 
Az U21-esek november 17-én a Budapest Jégkorong Akadémia ellen folytatják a bajnokságot.