Pukli Máté: „A szezon legszebb mérkőzését játszottuk”

  • 2019.01.31. 16:00
  • Fehérvárav19

Előkészítő B csapatunk legutóbbi mérkőzését Pukli Máté vezetőedző értékelte.

Előkészítő B csapatunk a MAC Budapestnél vendégszerepelt az elmúlt hétvégén. A mérkőzésről Pukli Máté vezetőedző beszélt, aki maximálisan elégedett volt játékosaival: „Elszántan és felkészülten érkeztünk a MAC otthonába, tudtuk, hogy az a csapat lesz sikeresebb, aki jobban küzd és többet tesz a sikerért. Az első perctől kezdve látszott, hogy ezen a mérkőzésen mi fogunk irányítani. Az egy az egy elleni párharcokat megnyertük, a szabad korongokat pedig mi értük el előbb. Az eredményes lövések mellett még kiemelném a passzjátékunkat. Pontos és erős passzokat adtak a srácok, akár fél pályán keresztül is és olyan lehetőségeket láttak meg, amit csak körültekintő, intelligens hokit játszva lehet. Nem szeretnék kiemelni senkit a csapatból, hiszen mindenki azt a teljesítményt nyújtotta, ami tőle elvárt volt, így azt mondhatom, büszke vagyok a teljesítményünkre. A szezon legszebb mérkőzését produkálva és boldogan indultunk haza.”
MAC Budapest B -  Ifj. Ocskay Gábor JA B
Csapatunk összeállítása: Gelencsér – Keresztes, Kabelik, Surányi, Nyikos, Kiss, Elekes, Domokos, Weöres, Leposa, Marosdi, Tankó, Lics, Haraszt, Matyeák, Ruppert

U12 B csapatunk következő ellenfele ismét a MAC Budapest lesz, a szakember erről a találkozóról is beszélt: „Biztosan vissza akar majd vágni az ellenfelünk az előző mérkőzésért, de természetesen, ha olyan játékot játszunk, amit legutóbb, mi leszünk a sikeresebbek. Ugyanúgy készülünk, ahogy az eddigi találkozókra, és mindent megteszünk azért, hogy mi legyünk a jobbak.”