Pukli Máté: „Végig domináltunk a mérkőzésen”

  • 2018.11.14. 17:00
  • Fehérvárav19

Előkészítő B csapatunk legutóbbi mérkőzését Pukli Máté vezetőedző értékelte, majd elmondta várakozásait is a következő találkozóval kapcsolatban. 

Előkészítő B csapatunk a szezonban először találkozott a Hokiklub együttesével Pukli Máté vezetőedző maximálisan elégedett volt játékosai teljesítményével és a következőket mondta el a mérkőzés után: „A KMH csapata ellen léptünk jégre a hétvégén. Nem ismertük őket, hiszen még nem találkoztunk velük idén, de felkészülten érkeztünk a mérkőzésre. Végig mi domináltunk, uraltuk a játékot. Nagyon sokat lőttünk kapura és az idő nagy részét a támadóharmadban töltöttük. Aminek nagyon örültem, hogy okos passzokkal játszottuk ki az ellenfelet, nem volt eladott korong és a szabad korongokat egyből támadtuk. Teljesen elégedett vagyok a csapat játékával.”

KMH SE Pirates – Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia
Csapatunk összeállítása: Gelencsér – Hegedűs, Keresztes, Merkl, Surányi, Bagonya, Kiss, Elekes, Domokos, Weöres, Leposa, Marosdi, György, Tankó, Lics, Tűzhányó, Matyeák, Ruppert
Az U12B következő mérkőzését hazai jégen játssza a MAC Budapest ellen. A vezetőedző kihívásként tekint a találkozóra: „Hétvégén a MAC csapatát fogadjuk, velük is most találkozunk először az idényben, úgy gondolom, ez ismét egy nagy próbatétel lesz számunkra. Ha mindenki teszi a dolgát a jégen és fegyelmezetten játszunk, nem lesz probléma.”
 
A MAC Budapest elleni mérkőzés 2018. november 18-án, 16:45-kor kezdődik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.