Svasznek Bence: "Sok biztató teljesítményt láttunk"

  • 2020.02.11. 15:00
  • jegkorongszovetseg.hu
A bledi felkészülési tornán kiderült, hogy miben kell előrelépnie az U18-as válogatottnak a divízió I/B világbajnokság előtt.

Két győzelemmel és egy vereséggel zárta a bledi Négy Nemzet Tornát a magyar fiú U18-as válogatott. A mieink a szlovénok elleni 4-2-es vereség után 5-0-ra győztek az olaszok, míg hosszabbítást követően 5-4-re a franciák ellen.

„Az eredményekkel elégedett vagyok, hiszen győzni mindig jó, de ennek majd áprilisban lesz súlya és értéke. A játékkal viszont nem vagyok teljesen elégedett, mert nem tudtunk hatvan percig olyan teljesítményt nyújtani és nem tudtunk olyan szisztematikusan játszani egyik mérkőzésen sem, ahogy azt elvártuk.” - értékelt Svasznek Bence vezetőedző.

Mint kifejtette, egyes játékelemekben hiányosságok mutatkoztak. Amikor az ellenfél nyomást gyakorolt a magyar csapatra, akkor nem voltak jók a korongkihozatalok, valamint a semleges harmadban az újraszerveződés sem működött. A vezetőedző szerint ebben javulni kell, ezekre nagy hangsúlyt fognak helyezni a felkészülés során.

Annak sincs igazán jelentősége, hogy az egy osztállyal feljebb szereplő franciákat is legyőzte a magyar csapat, mert Svasznek Bence szerint ilyenkor még mindenki próbálkozik, nem a teljes kerettel vett részt a tornán a divízió I/A-s ellenfél.

„Mi csak a saját játékunkra koncentrálunk, azokat az elemeket szeretnénk viszontlátni, amiket gyakoroltunk. A vb-n más lesz, ott tényleg a győzelem számít majd.”

Sérülés, eltiltás és klubelfoglaltságok miatt voltak hiányzók a magyar keretben is, így több olyan játékos is lehetőséget kapott, akiket meg akart nézni az edzői stáb ilyen körülmények között.

„Sok biztató teljesítményt láttunk, szerencsére megnehezítik a dolgunkat, van kikből válogatni. A srácok személyre szabott utasításokat kaptak. Emellett sok sikert kívántunk a klubszezonhoz, azt, hogy mindenki a lehető legmesszebb jusson el, és mellette vigyázzon magára, maradjon egészséges.”

Most következik a rájátszás a bajnokságokban. A divízió I/B világbajnokság előtt március végén vagy április elején találkozik újra a keret. A táborba azokat hívják meg, akiknek valós esélyük van a világbajnoki csapatba kerülésre. A gárda az ukránokkal játszik egy felkészülési meccset itthon, majd már Asiagóban, a világbajnokság helyszínén az olaszokkal is összecsap. A tornát április 12-18. között rendezik meg. A magyarok mellett az olasz, az osztrák, a lengyel, a szlovén és az ukrán együttes szerepel ebben a divízióban.

A program
Február 6., 19.00 Magyarország-Szlovénia 2-4
Február 7.. 15.30 Magyarország-Olaszország 5-0
Február 8, 12.00 Magyarország-Franciaország 5-4

A keret

NÉV Poszt KLUB
Antek Tamás GK DHK
Berg Máté GK Stavanger Oilers (NOR)
Csollák Márkó D MAC
Jakabfy Sámuel D Halmszad HHC (SWE)
Kóger Balázs D Ifj. Ocskay Gábor JA
Mayer Martin D MAC
Molnár Gergő D Ifj. Ocskay Gábor JA
Ortenszky Tamás D Biel-Bienne (SUI)
Tornyai Mátyás D MAC
Ambrus Csongor F Ifj. Ocskay Gábor JA
Antal Norbert Bendegúz F PHC
Banga Nándor F UTE
Bartók András  F DHK
Farkas István Tamás F Ifj. Ocskay Gábor JA
Fekete Alex  F Ifj. Ocskay Gábor JA
Gál Zsombor F Vasas
Galajda Zsombor F DVTK
Keceli-Mészáros Mátyás F Ifj. Ocskay Gábor JA
Mattyasovszky Gergely F DVTK
Molnár Bálint F MAC
Strenk Olivér  F MAC
Tóth Tamás  F DVTK
A stáb
Svasznek Bence - vezetőedző
Tokaji Viktor - edző
Szaller Márk - edző
Kecskeméti Áron - kapusedző
Jim Brithén - fejlesztési igazgató
Szirányi Dániel - fizioterapeuta
Magyar Péter - felszerelés menedzser
Végh Boldizsár - csapatvezető