„Szeretik a jégkorongot”

  • 2020.11.03. 13:00
  • Fehérvárav19

Szupermini csapatunk októberi hétvégéi az edzések mellett tornákon való részvétellel teltek. A legkisebbek versenyeit vasárnaponként rendezik az ország különböző pontjain, ahol egy nap alatt négy 18 perces mérkőzésen lépnek jégre. Barabás Miklós szakmai vezetővel beszélgettünk az U8-as korosztály elmúlt időszakáról.

Barabás Miklós először a lejátszott tornákról mondta el meglátásait: „Októberben elkezdtük a mérkőzéseket az U8-as korosztállyal. Először a dunaújvárosi sárga tornára utaztunk, ahol két csapatot is tudtunk nevezni. Erre a rendezvényre olyan játékosokat is elhoztunk, akik az edzésmunkájukkal kiérdemelték, hogy elmehessenek egy közepes erősségű tornára. Látszott, hogy valaki még nem játszott ilyen mérkőzéseken, de az összkép megmutatta, a gyerekek szeretnek jégkorongozni és edzésre járni. Pozitív dolognak tartom, hogy szót fogadnak az edzőknek, bármit kérhetünk tőlük a pályán, teljesítik.

Ezt követően mi rendeztünk hazai kék tornát, ami azt jelenti, hogy a legerősebb szintű csapatok érkeztek hozzánk. Kicsit meglepetésként ért, nem mindenki láttam a fókuszt, fejben van még mit csiszolni, hozzá kell szokni a nagyobb pályához és az egy perces cserékhez, mivel idén ismét három a három ellen játszanak az U8 és az U10-es korosztályban is. A későbbiekben szeretnénk lehetőséget adni a legszorgalmasabb játékosoknak és az utolsó éves szuperminiseknek is. Minél előbb belecsöppennek a nagyobb korosztályba, annál könnyebben fognak alkalmazkodni a későbbiekben is.”

 

A szakmai vezető kitért a gyerekek edzéseire is: „Megpróbáljuk őket ügyességi szintnek megfelelően felosztani edzéseken, így a sikerélménynek köszönhetően folyamatosan nagy kedvvel és örömmel látogatják az edzéseket. Mindig nagy számmal vannak jelen a kicsik, a tréningeket úgy rakjuk össze az edzői stábbal, hogy játék és megfelelő tartalom is legyen. Helyszínekre osztott feladatokkal készülünk napról napra, a játékosabb feladatokba általában beleépítünk olyan elemeket, amivel a korcsolyázást, passzjátékot vagy az egy az egy elleni szituációkat gyakoroljuk. Ebben a korosztályban a jégkorong megszerettetése az elsődleges cél.”