Szezonértékelő a serdülő csapatunknál

Összességében egy felemás szezont tudhatunk magunk mögött. A játékosok egyénileg folyamatos fejlődést mutattak, ezzel kapcsolatban nem is lehet hiányérzetem. A szezon elején egy erősebb csoportba kerültünk, ahol tisztában voltunk vele, hogy a bennmaradás lehet a reális cél. Ezt több alkalommal is átbeszéltük a csapattal egy-egy nehezebb mérkőzés után. Az FTC és a Győr elleni jó eredményeknek köszönhetően végül sikerült is megtartanunk az A2-es tagságunkat. Ezt követően azonban a csoport jelentősen átalakult, gyakorlatilag csak a MAC, az Érd és a mi csapatunk maradt változatlan. Ebben az új helyzetben komolyabb célokat tűztünk ki magunk elé, ám több tényező is hátráltatta ezek megvalósítását. A legfontosabb talán az volt, hogy a nagy játékosmozgás és a sok sérülés miatt nem tudtunk igazán összeszokni sem a jégen, sem az öltözőben. Bár egy mezben játszottunk, nem mindig sikerült teljes szívvel és egységes csapatként küzdenünk. A középszakasz nagy részében ráadásul csak egy jégpálya állt rendelkezésre, ami az edzések számát és időpontját tekintve messze volt az ideálistól, és ez sem a mi malmunkra hajtotta a vizet. A szezon hajrájában a Fradi, a Szombathely és a Debrecen elleni mérkőzések következtek. Az első két találkozó miatt különösen nagy bennem a hiányérzet, mert túl lazán álltunk hozzájuk, miközben az ellenfelek több munkát tettek bele. Az első meccs hosszabbításos vereséggel zárult, a másodikon viszont, egy kifejezetten erős harmadik harmadnak köszönhetően, hosszabbításban győzni tudtunk. Debrecenben egy győzelem elegendő lett volna a biztos A2-es bennmaradáshoz. A mérkőzés jelentős részében azonban túljátszottuk a helyzeteket, egy passzal vagy egy csellel többet akartunk, ahelyett, hogy lövéssel fejeztük volna be a támadásokat. Ha csak minden második jó helyzetünket kapura tesszük, nagy eséllyel megszerezzük a harmadik gólt, de ez végül nem történt meg. A hosszabbítás az ellenfélnek kedvezett és a másik mérkőzés eredményének alakulása miatt végül a harmadik helyen zártuk a csoportot. Jól mutatja a mezőny kiegyenlítettségét, hogy mind a hat mérkőzés hosszabbításban dőlt el. Összességében maradt bennem hiányérzet, hiszen úgy gondolom, hogy 2–3 helyezéssel előrébb is végezhettünk volna. A játékosok egyénileg elvégezték a munkát, ezt az egyéni értékelések során is hangsúlyoztam nekik. Ugyanakkor a csapatmunka fontosságát nem szabad alábecsülni: nemcsak a jégen, hanem a magánéletben is igaz, hogy együtt mindig erősebbek lehetünk, mint külön-külön.