Szezonértékelő: szupermini

  • 2017.06.07. 17:00
  • Fehérvárav19
Az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémián U8-as korosztálytól kezdve jégkorongoznak a gyerekek. Ebben a korosztályban a legfontosabb az alapok elsajátítása és a sportág megszerettetése. A szuperminik idei szezonjáról Orgovány István mesélt nekünk.

Nincs egyszerű feladata az edzőknek a szupermini korosztályban, hiszen az alapoktól kell kezdeni a gyerekek oktatását. Csapatunk azonban remekül helytállt és jól szerepelt a tornákon, sőt év végére a legjobb U8-as csapatokkal is felvette a versenyt. Orgovány István, a szupermini korosztály mentoredzője beszélt nekünk a csapat idei szezonjáról.

„Az U8-as korosztályban az a legfontosabb, hogy jó alapokat szerezzenek a gyerekek, és megszeressék annyira a sportágat, hogy mindent megtegyenek érte. Itt nagyon fontos feladatuk van az edzőknek, mert minden új a gyerekeknek először itt kell megtanítani és elmagyarázni mindent. Ez volt az első olyan szezon, amikor a vezetőedző és a segédedzők mellett egy mentoredző segítette a munkát. A vezetőedző Ország Martin volt, akinek munkáját Sárközi Judit, Pillók Martin, és Sofron Ádám segítették, én pedig mentoredzőként álltam a csapat mellett. A szezon felénél kapcsolódott be edzőként a munkába Csibi József, aki már korábban is hosszú évekig dolgozott a klubnál. Úgy érzem, sikeres volt ez az összetétel, a visszajelzések is ezt mutatják. A gyerekek elkötelezettek lettek a jégkorong iránt, minden edzésen ott voltak, technikailag teljesítették a követelményeket, és a tornákon nagyon jól szerepeltek. A szezon végére már az ország legjobb U8-as csapatai, a Vasas, az UTE és a MAC szintjén játszottak, sőt többször jobbnak is bizonyultak náluk.

A korosztály célja az egyéni játékképességek, korcsolyázás, korongvezetés, cselezés, lövés és az 1-1 elleni játék oktatása, fejlesztése. Ebben nagyon sokat fejlődtek a játékosok, és még U10-es korosztály végéig van idejük ezeket a képességeket tökéletesíteni. Nagy örömünkre szolgált, hogy a szezon során a két turnus hokisuli tanfolyamból érkező gyerek megháromszorozta a létszámot és a szezon végére 77 igazolt U8-as játékosunk volt. Ez fontos ahhoz, hogy a későbbiekben sok minőségi játékosa legyen a klubnak.

A következő szezonban Csibi József lesz az U8-as korosztály vezetőedzője, munkáját a tavalyi szezonhoz hasonlóan több edző fogja segíteni. Itt lesz Sárközi Judit, Pillók Martin, Barabás Miklós és Arany Máté. A mentoredző továbbra is én maradok. Célunk, hogy még magasabb szintre jussanak az egyéni játékképességek terén a játékosok az U8 korosztály végére, valamint hogy még több tornán vehessenek részt a gyerekek” – mondta Orgovány István.