„Tanultunk a hibáinkból”

  • 2021.01.20. 14:59
  • Fehérvárav19

Juniorcsapatunk az alapszakasz végéhez közeledve a tabella élén áll. Legutóbbi két mérkőzésük nem úgy sikerült, ahogy tervezték, de így is négy pont előnnyel állnak a 21 egységgel rendelkező UTE előtt. Szabó Csaba támadót és Konstantin Belomev kapust kérdeztük, hogyan látták ezeket a találkozókat.

Szabó Csaba, a juniorok támadója így nyilatkozott a MAC Budapest és az UTE elleni találkozókat követően: „A MAC Budapest ellen jó játékot sikerült mutatunk, de sajnos nagyon sok helyzetet hagytunk ki, főleg a második harmadban, ahol már rendes játékidőben el tudtuk volna dönteni a találkozót. Bár a találkozó csak büntetőpárbaj után dőlt el, győzelem meghatározó eleme volt a csapatjáték, mindenki az első perctől az utolsóig küzdött, hajtott a jégen.

„Az utána következő Újpest elleni mérkőzésen az első harmadban még viszonylag összeszedetten hokiztunk, de a második játékrészre ez teljesen szétesett, ami legfőképp a védekezésünkben mutatkozott meg. Számos felesleges kiállításunk volt, nem tudtunk egységként működni. Pénteken lehetőségünk lesz a visszavágásra, de még addig is sokat kell dolgoznunk.”

 

U21-es csapatunk hálóőre, Konstantin Belomev így látta legutóbbi találkozókat: „Véleményem szerint a MAC Budapest ellen nagyon jó mérkőzést játszottunk. Korábban kétszer alul maradtunk velük szemben, úgyhogy mindenképpen szerettünk volna visszavágni. Az edzők mindig megfelelően felkészítenek bennünket, kellően motiválnak, rajtunk múlik, milyen eredményt tudunk kiharcolni a jégen. Ezen a találkozón mindkét alakulat óvatosan játszott, a másik hibáira várt. Többször percekre is beszorítottuk őket a saját zónájukba, veszélyes helyzeteket alakítottunk ki, de a kapusuk jó formában állt ki arra a meccsre. Szétlövésre került sor, ahol a srácok higgadt és eredményes megoldásaival el tudtuk hozni az extra pontot.”

„Ami az UTE elleni mérkőzést illeti, úgy érzem érzelmileg, mentálisan és fizikailag is kiégtünk a MAC elleni találkozót követően. Ennek ellenére magabiztosan kezdtük a találkozót, később viszont jöttek a hibák, amiket ők ki is használtak. Igyekeztünk menteni a menthetőt, de a végén nem maradt elég időnk az egyenlítésre. Hibákból tanul az ember, kitűnő lecke volt a jövőre nézve.”