Tudományos főmunkatárssal bővül a Nemzeti Akadémia Dr. Nagy Attila személyében

  • 2022.03.18. 11:13
  • Fehérvárav19

Sporttudományi területen bővül a Nemzeti Akadémia stábja.

Amikor tavaly júniusban az Emberi Erőforrások Minisztériuma elfogadta a Nemzeti Akadémiák tervét, a négy egység közül Székesfehérvárt nevezte meg, mint módszertani központot. A központ célja, és a minisztérium elvárása, hogy sporttudományos területen is fejlessze a jégkorongot. Ide olyan tudományos végzettséggel, fokozattal rendelkező szakembert kerestünk, aki szakértelmével nem csak az ifj. Ocskay Gábor Nemzeti Jégkorong Akadémiának tud segíteni, hanem minden magyar játékos fejlődését segítheti, kezdve a játékosok tesztelésétől egészen a versenyeztetésig, valamint szakemberek képzéséig. Választásunk a magyar jégkorongberkekben már jól ismert, Dr. Nagy Attilára esett.
 
„Idén januárban jött a megkeresés Fekti Istvántól és Kovács Csabától, hogy az ifj. Ocskay Gábor Nemzeti Jégkorong Akadémia módszertani központjába keresnek embert, ahova feltétel a sporttudományi végzettség és a jégkorongbeli tapasztalat is. Azt gondolom, hogy Magyarországon kevesen vagyunk, akik megfelelnek ezeknek a feltételeknek, mégis nagyon örültem, hogy rám gondoltak. Egyeztettem a jelenlegi munkáltatóimmal és projektjeimmel, ahol mindenki a támogatásáról biztosított. Más sportági szakemberekkel is beszéltem erről, akik szintén úgy gondolták, hogy jó kihívás lehet ez a pozíció. Úgy gondoltam, bele tudom vágni a fejszémet egy olyan dologba, ami a magyar hokit, illetve a játékosokat és sportszakembereket segíti. Az eddigi munkáim során is ez volt a célom!” – mondta Dr. Nagy Attila.
 
A sportmenedzsment Phd-val rendelkező Attila sokak számára ismerős lehet, hiszen már hatéves kora óta benne van a jégkorong vérkeringésében.
„Hatévesen kezdtem az egészet, de először csak az volt a terv, hogy megtanuljak korcsolyázni. Édesanyám a válogatottnál volt csapatorvos és nagyon szeretett volna korcsolyázni látni. Végül megragadtam a MAC kötelékében, végig jártam a korosztályokat, majd jött egy olyan lehetőség, hogy játékvezető legyek. Gondoltam miért is ne! Ez volt 2003-ban, azóta pedig szinte Európában mindenhol megfordultam bíróként, jelenleg pedig az osztrák ICEHL-ben és a magyar bázisú Erste Ligában tevékenykedek, mint vezetőbíró. Egyetem után a budapesti metodikai központban kaptam munkát, majd a válogatott csapatok mellett dolgoztam hét éven keresztül, amibe beleesett a bravúros krakkói feljutás és az A csoportos világbajnokság is. Utána jött egy változás a válogatottaknál, ami engem is érintett, így kerültem előbb Óbudára, majd Érdre, ahol a klubok fejlesztésében, felépítésében segédkezem.”
 
A módszertani központ előmeneteléről is érdeklődtünk új munkatársunknál, aki a következőket mondta annak jövőjéről:
„Mind fizikai, mind strukturális állapotában kialakítás alatt van ez a központ. A cél az, hogy egy komoly tudásanyagot gyűjtsünk össze és az akadémiáknak lehetőséget adjunk a fejlődésre. Nem célunk megmondani mi a jó, vagy mi a rossz, inkább szeretnénk többféle opciót és javaslatot gyűjteni a meglévő adatok alapján, majd az akadémiákon keresztül, akár a többi klubcsapat részére is elérhetővé tenni, ezzel pedig az egész magyar jégkorongot előre lendíteni. Ide értem a játékosok fejlesztésétől kezdve, a sportszakemberek képzéséig mindent! Ez most egy elég tág dolognak tűnhet, de célunk az is, hogy szisztematikus munkával, mindenki számára elérhető tudásanyagot biztosítsunk a legmodernebb ismeretek alapján. Szívesen veszünk minden ötletet, javaslatot, képzési témát, mely szeretett sportágunkat előre lendítheti.”
 
Sok sikert kívánunk Neked Akadémiánkon Attila!