U14 A2 mérkőzés értékelő

  • 2022.11.15. 16:37
  • Fehérvárav19
A csapat az elmúlt három mérkőzését a Nyugati Eszkimókkal, a Kárpáti Farkasok B csapatával, majd a Szombathelyi Pingvinekkel játszotta.
A játékosok a Nyugati Eszkimók ellen nem kezdték jól a mérkőzést, amely mögött lehet a hosszabb utazás állhat. Ezt követően a csapat második és harmadik harmadban komoly nyomást tudott az ellenfélre helyezni, azonban az állás sokáig döntetlen maradt és egy-egy Eszkimó kontrában többször veszélyt jelentett.
Az 55. percben sikerült a fiataloknak megszerezni a két gólos vezetést, majd a mérkőzés végén egy üres kapus találattal el is döntötték azt. Az eredmény 1-4 az az U14 A2-es csapat számára.
A következő mérkőzésen a Kárpáti Farkasok B csapatát fogadták a fiatalok, és bár a héten jól dolgoztak, a mérkőzésen nem úgy alakultak a dolgok, ahogy tervezték.
Ozsváth Ádám, vezetőedző az alábbiak szerint értékelte a mérkőzést: "A mérkőzés végére többet lőttünk kapura, mint az ellenfelünk, azonban igazi veszélyes helyzetünk kevés volt az egész meccsen. Valamint az első harmadban hibát hibára halmoztunk, így az ott kialakult 3 gólos hátrányt nem tudtuk ledolgozni." Így a végeredmény 3-6 a Kárpáti Farkasok javára.
A legutóbbi mérkőzésre a szombathelyi Pingvinekhez utazott a csapat. Az első harmadban a játékosok jobban játszottak, ennek ellenére az eredmény mégis döntetlen maradt. A második harmadban már kiegyenlített játék folyt, az előnyös-hátrányos játék kizökkentette a fiatalokat a ritmusból. Ebben a harmadban egy gólos előnyre tudott szert tenni az akadémia csapata.
A harmadik harmad elején rögtön egyenlített az ellenfél, a harmad közepén pedig emberelőnyben 11 másodperc alatt két gólt is kapott a csapat. A mérkőzés vége előtt négy perccel sikerült egy szépítő gólt lőnie a játékosoknak, de még így is vereség lett a mérkőzés vége. Az eredmény 4-3 a szombathelyi Pingvinek javára.
A hétvégén kezdődik a bajnokság második köre, ahol az U14 A2 a Veszprém csapatát fogadja.
Ozsváth Ádám, az alábbiak szerint várja a mérkőzést: "Ahhoz, hogy vissza találjunk a jó útra, rövidebb cseréket kell mennünk, jobban kell gazdálkodnunk a helyzeteinkkel, valamint a védő harmadban keményebb, okosabb, felelősségteljesebb játék kell."