U19: Jó játék, de egygólos vereség

  • 2020.02.06. 19:16
  • jegkorongszovetseg.hu
A franciák 2–1-re legyőzték a magyar u19-es válogatottat a norvégiai Négy Nemzet Tornán.

Kijevben a franciákat legyőzve jutott fel a magyar juniorválogatott a divízió 1/A csoportba, így volt miért visszavágniuk a gjoviki Négy Nemzet Torna nyitómérkőzésén a piros-fehér-kékeknek. 

Jó meccset láthattak a kilátogatók, akadtak ugyan hibák, melyeket a franciák meg is büntettek, de hajtott, küzdött, ment előre a magyar csapat az elejétől a végéig. A szakmai stáb kiemelte a hátvédek teljesítményét, de általános vélemény volt az is, hogy a támadások tempójával sem volt gond.

Dóczi Zsombor góljával szereztük meg a vezetést az első harmad 6. percében, és ki is tartott az előnyünk a szünetig. Alig telt el két perc a második harmadból és egyenlítettek a franciák Schmitt révén, és a meccs második felében meglehetősen gyakran játszottunk emberhátrányban. Egy ilyen szituációt használt ki Senechal az 50. percben, ráadásul a találkozó végén még kettős fórban is támadhattak a franciák, ugyanakkor újabb gól már nem született. Ebben nagy szerepe volt a kapus Halász Béninek is, akit a magyar csapat legjobbjának jelölt a stáb.

Pénteken a házigazda norvégokkal játszik a magyar csapat.  

Vas Márton szövetségi kapitány:
„Hajtottunk, akartunk, dolgoztunk. Ha egy kicsit okosabban, türelmesebben hokiztunk volna, akkor más is lehetett volna az eredmény. Nem voltunk elég türelmesek, néha fejetlenül, rohangáltunk, nem várták meg azokat a helyzeteket, szituációkat a srácok, amiket begyakoroltak, és amiket nagyon jól tudnak alkalmazni. Benne volt ebben a munka, csak nem mindig a jó irányba haladt. A srácok kezdenek összeállni, egymásért dolgozni, úgyhogy ezzel sincs gond, a fókuszra kell a hangsúlyt fektetni holnap is.”

Birke Attila, az U19-es válogatott játékosa:
„Jól mentünk csapatként, csak az volt a probléma, hogy nagyon sok kiállítást összeszedtünk, főleg a vége felé. Ha a csapat egygólos hátrányban van, nem szabad ennyi kiállítást csinálni, mert azt nehéz visszahozni. Próbáltam én is azt játszani, amit az edzők kértek tőlem, betartani a taktikát. Mikor megkaptuk a második gólt, még jobban kezdtük egymást biztatni, hogy egy jól lövés kell és megvagyunk, sajnos, ez most nem érkezett meg. Most hazamegyünk, alszunk egyet, kitisztítjuk a fejeket, holnap edzünk egyet reggel, megpróbáljuk összeszedni magunkat, és úgy megyünk ki a norvégek ellen, hogy megverjük őket.”

Halász Béni, a mérkőzés legjobb magyar játékosa:
„Nagyon sokat segítettek a társak hátul, nagyon jó védelem volt előttem. Így sokkal könnyebb jó védéseket és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. Szerintem nagyon jól támadtunk, a helyzeteinket be kell lőni, és akkor legközelebb meglesz a meccs. Végig biztattuk egymást, a padról is hallottam, hogy engem is dicsértek a többiek, jó a hangulat a csapatban. Holnap egy nagyon erős és gyors norvég csapattal találkozunk, a 100 százalékot kell nyújtani, mint mindig.”

Négy Nemzet Torna, Gjovik:

Franciaország–Magyarország 21 (01, 10, 10)

Magyarország: Halász
Horváth M., Gáspár – Dóczi 1, Farkas B. – Bogesic, Horváth A.
Kedves, Rétfalvi, Kónya – Rózsahegyi, Kozma (1), Filep – Parragi (1), Komáromy, Szabó Cs. – Béres, Birke, Pecsét
Edző: Vas Márton

Kiállítások: 10, ill. 16 perc
Kapura lövések:
28-19 (7-5, 9-9, 12-5)

A magyar csapat programja a Négy Nemzet Tornán:
2020. február 6., 16 óra: Franciaország-Magyarország 2-1
2020. február 7., 19:30: Magyarország-Norvégia
2020. február 8., 12 óra: Ausztria-Magyarország

 
A keret:
NÉV Poszt

Klub

Horváth Bendegúz GK Ifj. Ocskay Gábor JA
Halász Béni GK Linz (AUT)
Bogesic Vedran D MAC
Dóczi Zsombor D MAC
Farkas Botond D Vasas
Gáspár Levente D Vasas
Horváth András  D UTE
Horváth Milán D Ifj. Ocskay Gábor JA
Béres Boldizsár F Vasas
Birke Attila F MAC
Filep Zsombor F DHK
Kedves Tamás F MAC
Komáromy Botond F OHA (AUT)
Kónya Krisztián F Linz (AUT)
Kozma Ferenc F DHK
Parragi Dániel F Ifj. Ocskay Gábor JA
Pecsét Bálint F DVTK
Rétfalvi Kristóf F Ifj. Ocskay Gábor JA
Rózsahegyi András F HC Plzen (CZE)
Szabó Csaba  F Ifj. Ocskay Gábor JA
A stáb:
Vas Márton - vezetőedző
Kiss Dávid - edző
Horváth András - edző
Székely Csaba - kapusedző
Babik János - fizioterapeuta
Dobos Sándor - média menedzser
Speier Kálmán - felszerelés menedzser
Végh Benedek - csapatvezető