U19: Ötgólos norvég győzelem

  • 2020.02.08. 08:00
  • jegkorongszovetseg.hu
Vas Márton csapata 6-1-es vereséget szenvedett a gjoviki Négy Nemzet Torna második napján.

A második játéknapon az a norvég csapat volt a magyarok ellenfele, amely csütörtökön 2-1-re legyőzte az osztrákokat. Délelőtt rövid edzésen vettek részt a fiúk, majd az ebéd után néhány játékossal egyéni megbeszélést tartottak az edzők, ezután egy rövid séta következett a városban.

A kapuban ezúttal is Halász Béni kezdett, három védősor változatlan maradt, a támadók között viszont történt átrendeződés az első naphoz képest, Birke Attila és Filep Zsombor az első sorban kapott helyet. A norvégok Ronningen góljával szereztek vezetést az 5. percben. A magyar válogatott első - s mint később kiderült, utolsó - gólja Filep nevéhez fűződik, az első harmad 18. percében.

A második harmad nem sikerült a legjobban, három gólt kapott a magyar gárda. Pontosabban és többet lőttek a norvégok, a hivatalos statisztika szerint ezt a harmadot 20-9-re nyerték.

Nem sikerült javítani az összképen az utolsó húsz percben, a hatodik gól után Vas Márton időt kért és kapust cserélt. Kemény ütközések tarkították a meccset, a hazaiak határozottak voltak. Horváth Bendegúz végül kapott gól nélkül fejezte be a mérkőzést, pedig az utolsó két percet emberhátrányban fejezte be a magyar csapat.

A vége ötgólos vereség, a meccs legjobb magyar játékosának Rétfalvi Kristófot, akadémiánk juniorcsapatának kapitányát jelölte a stáb 

Holnap 12 órától Ausztria ellen játszik a magyar együttes, azzal a meccsel zárja a tornát.

Vas Márton szövetségi kapitány: „Az első harmadban, úgy gondolom, jól dolgoztunk, a másodikban viszont elvesztettük az identitásunkat. Nem úgy segítettük egymást, ahogy kellett volna, kicsit szétesett a csapatunk, soronként, egytől egyig. Ezt nehéz volt kordában tartani, nem egymásért dolgoztak a fiúk, nem segítették úgy egymást, ahogy egyébként tudják. Elvesztettük a fejünket, jött a norvég csapat folyamatosan, jól megdolgozott minket, nagyon jó tempót diktáltak végig, úgyhogy ma ebben sajnos nem volt több.”

Négy Nemzet Torna, Gjovik, 2. játéknap:

Magyarország–Norvégia 1-6 (1–1, 0–3, 0–2)

Magyarország: Halász (Horváth B.)
Horváth M., Gáspár – Dóczi, Farkas B. – Bogesic, Horváth A.
Birke (1), Rétfalvi, Filep 1 – Parragi, Kozma (1), Kónya – Kedves, Komáromy, Pecsét – Béres, Szabó, Rózsahegyi A.
Szövetségi kapitány: Vas Márton

Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Kapura lövések: 23-43 (8-9, 9-20, 6-14)

A norvég gólszerzők: Ronningen (5., Gulbrandsen, Johansen), Ellingsen (29., Froberg, Buskoven), Vestby (35., Ostby, Opshal), Froberg (39., Buskoven, Ellingsen), Gulbrandsen (45.), Froberg (49., Sorlie)


A magyar csapat programja a Négy Nemzet Tornán:
2020. február 6., 16 óra: Franciaország-Magyarország 2-1
2020. február 7., 19:30: Magyarország-Norvégia 1-6
2020. február 8., 12 óra: Ausztria-Magyarország

A keret:

NÉV Poszt Klub
Horváth Bendegúz GK Ifj. Ocskay Gábor JA
Halász Béni GK Linz (AUT)
Bogesic Vedran D MAC
Dóczi Zsombor D MAC
Farkas Botond D Vasas
Gáspár Levente D Vasas
Horváth András  D UTE
Horváth Milán D Ifj. Ocskay Gábor JA
Béres Boldizsár F Vasas
Birke Attila F MAC
Filep Zsombor F DHK
Kedves Tamás F MAC
Komáromy Botond F OHA (AUT)
Kónya Krisztián F Linz (AUT)
Kozma Ferenc F DHK
Parragi Dániel F Ifj. Ocskay Gábor JA
Pecsét Bálint F DVTK
Rétfalvi Kristóf F Ifj. Ocskay Gábor JA
Rózsahegyi András F HC Plzen (CZE)
Szabó Csaba  F Ifj. Ocskay Gábor JA

A stáb:
Vas Márton - vezetőedző
Kiss Dávid - edző
Horváth András - edző
Székely Csaba - kapusedző
Babik János - fizioterapeuta
Dobos Sándor - média menedzser
Speier Kálmán - felszerelés menedzser
Végh Benedek - csapatvezető