U20: A házigazdát győzték le a világbajnokság első mérkőzésén

  • 2019.12.13. 08:00
  • jegkorongszovetseg.hu
A magyar U20-as válogatott remekül négygólos sikerrel kezdte a kijevi Divízió I/B világbajnokságot.

Vas Márton és stábja a szerdai, hosszabb foglalkozás után csütörtökön egy félórás edzést vezényeltek a srácoknak a Sport Palace-ban, emellett a támadókkal és a védőkkel is külön megbeszéléseket folytattak.

A világbajnokság hivatalos megnyitóján a nemzetközi szövetség képviselője, az ukrán kulturális és sportminiszter és az Ukrán Jégkorong Szövetség elnöke mellett rövid beszédet mondott Szergej Bubka, az Ukrán Olimpiai Bizottság elnöke (korábbi olimpiai bajnok rúdugró), valamint a korábbi profi ökölvívó világbajnok Vitalj Klicsko, aki jelenleg Kijev főpolgármesteri tisztségét tölti be.

Kicsit megilletődötten kezdett a magyar válogatott, de aztán szép lassan felvette a tempót. Az első emberelőnynél ez még nem látszott, a harmad végén viszont határozottan, Vértes Nátánnak és Péter Donátnak is volt egy-egy ziccere. Végül Kovács Alex szerezte meg a vezetést a 20. percben, de már teljes létszámban, nem sokkal az ukrán hátrány lejártát követően. Még a gól után is volt egy nagy lehetőségünk, de kimaradt, egygólos előnnyel zártuk az első húsz percet.

Elég gyorsan egyenlített Ukrajna Arkhypenko révén a 23. percben, viszont még gyorsabban visszavettük a vezetést – 38 másodperccel később Németh Kristóf lépett ki a másik Kristóf, Rétfalvi passza után, ismét a magyar válogatottnál volt az előny. Jött a következő gól a harmad derekán: előbb Vértes Nátán szúrta rá azonnal egy „lepattanó” után, majd egy ukrán ziccer után tisztáztunk, a korong magasról Ambrus Gergő elé pattant, aki kapura vitte és nem hibázott, 4-1.

A harmadik harmadot is végigdolgozta a csapat, ráadásul Dézsi Bence révén sikerült növelni is a különbséget.

A mérkőzés végeredménye 5-1-es győzelem, nagyszerű vb-nyitány. A legjobb magyar játékosnak a kiválóan védő Márkus Leventét választották.

Vas Márton szövetségi kapitány:
„Jó kezdés volt ez a mai mérkőzés. Nem játszottunk szépen, de elértük a célunkat, azt, amit kitűztünk magunk el: végigdolgoztuk a hatvan percet. Hébe-hóba szép volt a játék is, de most nem ez volt a legfontosabb. Az első meccs, ráadásul a hazai csapat ellen, ez nem egyszerű feladat. Viszont most igazolta a csapat, hogy jó kis karaktere van, ügyesen megoldották a fiúk a helyzetet. Arra számítok, hogy a folytatásban is keményen dolgozunk, játsszuk a saját játékunkat, az ellenfelet a saját harmadába ledolgozzuk, kreatívak leszünk. Ha így lesz, ugyanilyen sikeresek maradhatunk.”

Vértes Nátán:
„Reggel óta megvolt bennem az érzés, hogy nyerünk, mert egyben vagyunk, fel vagyunk készülve. Szóval minden adott volt ahhoz, hogy megnyerjük a meccset, be is igazolódott az érzésem. Olyan gólokat lőttünk, amiket az edzéseken begyakorlunk, 100 százalékosan felkészültünk, és azt csináltuk a jégen, amit az edzők elvártak tőlünk. A folytatásban is erre törekszünk.”

Németh Kristóf, aki első gólját szerezte az U20-as válogatottban:
„Nagyon örülök, hogy sikerült gólt szereznem, hála az égnek, nagyon jó passzokat kaptam a társaimtól, és be tudtam fejezni az akciót. Az elején kicsit rosszul kezdtünk, nem volt meg a fókusz, de ahogy telt az idő, egyre jobban belejöttünk a játékba. Nem foglalkoztunk az ellenféllel, csak a saját játékunkkal törődtünk. Most regenerációra van szükség, holnap pihenőnap, edzünk egyet, holnapután pedig nekimegyünk az észteknek, és megverjük őket.”

Kovács Alex, az első gól szerzője:
„Nem úgy kezdtük a meccset, ahogy gondoltuk, hogy kellene, elég álmos volt a játékunk. De a harmad második felében felébredtünk, és tudtuk a mi játékunkat játszani. Ahogy átlépték az ukránok a piros vonalat, egyből nagyobb lett a hangzavar, elkezdtek nekik szurkolni, de ezt nem hátrányként éltük meg, ezzel együtt kell játszanunk. Vacsoráig tudunk ennek a győzelemnek örülni, utána pedig a következő meccsel foglalkozunk, ahogy eddig is. Az észtekre is nagyon kell figyelni, nem szabad hagyni őket érvényesülni.”

Végeredmény: Ukrajna–Magyarország 1-5 (0-1, 1-3, 0-1)

Magyarország csapatának összeállítása:
Márkus L. (Horváth D.)
Horváth M., Szécsi P., Vértes 1 (1), Péter D. (1), Dézsi 1 (1)
Dóczi, Csollák, Révész, Páterka, Keresztes
Pokornyi, Farkas B., Ambrus 1, Rétfalvi, Németh K. 1
Seregély, Bogesic, Kovács A. 1, Horváth L. (1), Mesterházy

Az első játéknap további eredményei: 
Olaszország-Lengyelország 3-15
Észtország-Franciaország 1-6

A program:
2019. december 12., csütörtök, 19:00: Ukrajna–Magyarország 1-5
2019. december 14., szombat, 12:00: Magyarország–Észtország
2019. december 15., vasárnap, 15:30: Magyarország–Lengyelország
2019. december 17., kedd, 12:00: Magyarország–Franciaország
2019. december 18., szerda, 15:30: Magyarország–Olaszország

A keret:
NÉV Poszt Klub
Horváth Dominik G IOGJA/Fehérvári Titánok
Márkus Levente G UTE
Bogesic Vedran D MAC
Horváth Milán D IOGJA/Fehérvári Titánok
Farkas Botond D Vasas
Szécsi Patrik D HK Budapest
Dóczi Zsombor  D MAC
Pokorny Dávid D UTE
Seregély Máté D MAC
Csollák Márkó D MAC
Mesterházy Bálint F South Shore Kings (USA)
Ambrus Gergő  F IOGJA
Dézsi Bence  F IOGJA/Fehérvári Titánok
Horváth László F

SC Csíkszereda (ROU)

Németh Kristóf F

IOGJA

Kovács Alex F

IOGJA/Fehérvári Titánok

Keresztes Levente F

Twin City Thunder (USA)

Rétfalvi Kristóf F

IOGJA

Páterka Bence F

Vasas

Révész Marcell F

Zürich Lions (SUI)

Péter Donát F

Augsburg (GER)

Vértes Nátán F

Aberdeen Wings (USA)

A stáb:
Vas Márton - vezetőedző
Horváth András - edző
Kiss Dávid - edző
Székely Csaba - kapusedző
dr. Tarr Márton - csapatorvos
Berkes Brigitta - fizioterapeuta
Speier Kálmán - felszerelés menedzser
Végh Benedek - csapatvezető