U20: Szétlövés után olasz győzelem

  • 2019.11.08. 10:00
  • Fehérvárav19
A magyar juniorválogatott büntetőkkel maradt alul az olaszokkal szemben a vaujany-i felkészülési torna nyitómérkőzésén.

Az első mérkőzést Olaszország ellen – bár sok helyzetet dolgozott ki – végül szétlövést követően elveszítette a magyar csapat.

Sági Máté védte a kaput ezen a találkozón, akadt is dolga az első két harmadban, ahogyan kollégájának is, de nem született gól negyven perc után sem. A harmadik harmad 6. percében egy elég tartalmas magyar akció végén Sárdi Máté tette be a korongot Kovács Sebestyén és Horváth László passzából. Az olaszok 8:43-mal a vége előtt egyenlítettek, egy váll fölött ellőtt koronggal, és bár a harmad további része tartogatott izgalmakat, újabb gól már nem született. Hét-hét kiállítást ítéltek a játékvezetők a meccsen, az utolsót Pokornyi Dávid kapta 31 másodperccel a vége előtt – emberhátrányban kezdtük tehát a hosszabbítást.
Kivédekeztük, sőt, a végén a magyar csapatnak volt nagyobb helyzete, ez kimaradt, így következhettek a büntetők, itt pedig nagyobb szerencséje volt az olaszoknak, Oehler jegyezte a győztes találatot.

A magyar válogatott pénteken 19:30-tól a házigazda franciákkal játszik.

Vas Márton szövetségi kapitány: „Egy kicsit rozsdásak voltunk ma, sok helyzetet kidolgoztunk, de csak egyet tudtunk belőni nagy nehezen, bevakartunk, kapartunk egy korongot, a harmadik lövés után. Kicsit gyorsítani kell a játékunkon, nagyon sokat veszítünk azzal, hogy megkapjuk a korongot, várunk egy ütemet vagy kettőt, ennyi idő alatt vissza tud rendeződni az ellenfél védelme. Nem használjuk ki azt a sebességünket, ami egyébként van. Összességében nem játszottunk rossszul, nagyon sok helyzetet alakítottunk ki, a védekezőharmadunkban is jól dolgoztunk, természetesen az olaszoknak azért volt két-három nagyobb helyzete. A kapusunk is jól dolgozott, szóval jó kis meccsen vagyunk túl, ha kicsit gyorsulunk, onnantól jönnek a gólok is.”

Nemzetközi torna, Vaujany, 1. játéknap:
Magyarország–Olaszország 1-2 (0-0, 0-0, 1-1, 0-0, 0-1)
Gólszerzők: Sárdi (Horváth, Kovács S.), illetve Luisetti (Brunner), Oehler

A program:
2019. november 7. 15:00 Magyarország - Olaszország 1-2 (b.u.)
2019. november 8. 19:00 Franciaország - Magyarország
2019. november 9. 11:30 Magyarország - Szlovénia

A keret:

NÉV Poszt Klub
Horváth Dominik G Ifj. Ocskay Gábor JA
Márkus Levente G UTE
Sági Máté G

Vasas

Bogesic Vedran D MAC
Gáspár Levente D Vasas
Hadobás Zétény D Arlanda Wings (SWE)
Kudor Bendegúz D MAC
Dóczi zsombor  D MAC
Pokorny Dávid D UTE
Szécsi Patrik D Hokiklub Budapest
Almási Márk  F Ifj. Ocskay Gábor JA
Ambrus Gergő  F Ifj. Ocskay Gábor JA
Dézsi Bence  F Ifj. Ocskay Gábor JA
Horváth László F

SC Csíkszereda (ROU)

Kónya Krisztián F

Linz (AUT)

Kovács Alex F

Ifj. Ocskay Gábor JA

Kovács Sebestyén F

UTE

Rétfalvi Kristóf F

Ifj. Ocskay Gábor JA

Révész Marcell F

Zürich Lions (SUI)

Péter Donát F

Augsburg (GER)

Sárdi Máté F

Dukla Trencin (SVK)

Schlekmann Márk  F

MAC

Zsigmond Áron F

UTE

A stáb:
Vas Márton - vezetőedző
Horváth András - edző
Kiss Dávid - edző
Székely Csaba - kapusedző
Jum Brithén - fejlesztési igazgató
Berkes Brigitta - fizioterapeuta
Speier Kálmán - felszerelés menedzser
Végh Benedek - csapatvezető
Dobos Sándor - média