U20 válogatott: "Eldöntöttük, hogy együtt történelmet fogunk írni."

  • 2020.08.06. 13:00
  • Jegkorongszovetseg.hu

Elkezdte a felkészülést a decemberi, dániai divízió 1/A világbajnokságra készülő U20-as válogatott. Horváth András szövetségi kapitány munkáját Ladányi Balázs és Arany Máté segíti. A bő keretbe nyolc fehérvári játékos kapott meghívót.

A Tüskecsarnokban találkozott szerda délelőtt a magyar juniorválogatott bővített kerete, az első találkozás rögvest bemutatkozással indult. Persze Horváth Andrást nem kell bemutatni a srácoknak, jó páran már dolgoztak is vele az utánpótlás-válogatottaknál, a szakember legutóbb másodedzőként tevékenykedett a legmagasabb korosztálynál. A főbb elképzeléseit, a munka fő irányait és az alapvető célokat viszont nem árt(ott) az elején tisztázni, ahogyan a stábtagok bemutatása is ott szerepelt az első „napirendi pontok” között.

„Mi itt közösen úgy döntöttünk, hogy történelmet fogunk írni” – adta meg a velős alaphangot a Metodika Központban a kapitány, jelezvén, hogy a válogatott célja bizony a divízió I/A-s tagság megőrzése lesz decemberben. „Ehhez kőkemény munkára van szükség, de az is fontos, hogy miközben keményen melózunk, érezzük jól magunkat, és élvezzük azt, amit csinálunk” – tette hozzá Horváth András, a srácok pedig egyetértően bólintottak.

A kapitány munkáját közvetlenül a korábbi 227-szeres válogatott, a jelenleg a Vasas HC Erste Liga-csapatát irányító Ladányi Balázs, valamint a Fehérvári Titánoknál hasonló pozícióban tevékenykedő Arany Máté segíti másodedzőként. A kapusedzői feladatokat ezentúl is Székely Csaba látja el, új stábtagként csatlakozott viszont Ács Ferenc erőnléti edző, tőle is sokat vár a szakmai stáb. Berkes Brigitta fizioterapeuta, Speier Kálmán felszerelés-menedzser és Németh Gergő pszichológus személye is az állandóságot jelenti a válogatottnál, utóbbi bő egyórás foglalkozással nyitott a fiúknál.

„Nagyon örülök, hogy végül egy ilyen erős stábot sikerült összeállítani. Attól függetlenül, hogy azt a mentalitást, amit én képviselek, azaz pozitív gondolkodásúak, alázatosak és keményen dolgoznak, ők is képviselik, mégis különböző karakterek, akik különböző szegmensekben kiemelkedők. Ahogyan a játékosoknál is elvárt, hogy kiegészítsék egymást, a stáb tagjainál is fontos ez, így fogunk tudni jól működni” – fogalmazott Horváth András.

Fontos leszögezni, hogy minden, a keretbe meghívott játékos, valamint a stáb tagjai is reggelente lázméréssel indítanak, ha valakinek láza van, el kell hagynia a tábort. Természetesen a koronavírushelyzettel kapcsolatban egy kérdőívet is ki kellett tölteni a fiúknak.

„Örülök annak, hogy el tudtuk kezdeni a szezont, mindenki tisztában van azzal, hogy ez nem olyan egyszerű. Mi ugyanakkor nem a körülményekkel akarunk foglalkozni, hanem azzal, hogy mindig mindenből a legjobbat ki tudjuk hozni. Úgy határoztunk, hogy történelmet fogunk írni, és mindent ehhez mérten fogunk csinálni és cselekedni az előttünk álló időszakban. Decemberben van a világbajnokság, minden egyes pillanatot szeretnénk kihasználni, hogy ott a legjobb állapotban várhassuk a rajtot” – így a kapitány, aki örül annak, hogy nagy kerettel dolgozhat, nagyobb a merítési lehetősége.

Az U20-as válogatott a mostani háromnapos összetartás után augusztus 12-én és 13-án edzőmérkőzést játszik egy Erste Liga-csapattal a Tüskecsarnokban (itt már egy szűkebb, 20+2 fős kerettel, a részletekről, jegyvásárlásról hamarosan beszámolunk), majd augusztus végén a tervek szerint Lengyelországba utazik, hogy két mérkőzést vívjon a lengyelek korosztályos együttesével. A tervek szerint a mostani keret minden tagja lehetőséget kap vagy a a jövő heti két edzőmeccsen, vagy a lengyelek elleni mérkőzéseken, ezután alakul majd ki egy olyan bő keret, amely majd a decemberi vb-csapat alapját jelentheti.

A keret:

NÉV Poszt
Horváth Dominik G
Halász Béni G
Orosz Gergely G
Csollák Márkó D
Dobmayer Dominik D
Dóczi Zsombor D
Farkas Botond D
Gáspár Levente D
Horváth András D
Horváth Milán

D

Jarács Roland 

D

Kóger Balázs

D

Mayer Martin

D

Tornyai Mátyás

D

Ambrus Gergő  F
Banga Nándor F
Béres Boldizsár F
Farkas István Tamás F
Gál Zsombor F
Galajda Zsombor F
Keresztes Levente F
Kónya Krisztián F
Lövei Dávid F
Mattyasovszky Gergely  F
Mihalik András F
Molnár Bálint  F
Németh Kristóf F
Rétfalvi Kristóf F
Schlekmann Márk F

A stáb:
Horváth András - vezetőedző
Arany Máté - edző
Ladányi Balázs - edző
Székely Csaba - kapusedző
Németh Gergő - sportpszichológus
Ács Ferenc - erőnléti edző
Dobos Sándor - média
Berkes Brigitta - fizioterapeuta
Speier Kálmán - felszerelés menedzser
Végh Boldizsár - csapatvezető