U20: Vereség a zárónapon

  • 2019.11.10. 10:00
  • Fehérvárav19
A magyar juniorválogatott kétgólos hátrányból egyenlített, de a mérkőzést végül 3-2-re Szlovénia nyerte a vaujany-i négycsapatos felkészülési tornán.

A torna zárónapjának délelőttjén az első meccs volt a magyar U20-as válogatotté. A kapus közül ezúttal Márkus Levente maradt ki, a jégen Horváth Dominik bizonyíthatott. Kudor Bendegúz nem szerepelt, a franciák ellen az első gólt szerző játékos sérülés miatt maradt ki.

Rosszul indult a meccs, a szlovének fél perc után vezettek, majd jöttek a kiállítások a mi oldalunkon, amiből gyorsan ki is használtak egyet. A harmad vége előtt 40 másodperccel Kovács Alex betalált, ám a játékvezetők nem adták meg a gólt. A következő buli után miénk maradt a korong, Péter Donát szépített. 

A második harmad első percében egyenlítettünk, Zsigmond Áron lőtte be a helyzetet. A játékrész második felében egy távoli szlovén bomba utat talált a magyar kapuba, egygólos hátrányból jöhetett az utolsó szakasz. A 44. percben Kovács Sebestyént végleg kiállították, fejre irányuló támadás miatt a harmadik gólt szerző szlovén játékossal szemben. Jöhetett az ötperces hátrány, amit nagyszerű csapatmunkával és összhanggal védekezett ki a magyar válogatott. Feljavult a magyar csapat játéka, megnyerhette volna a találkozót csapatunk, de ez végül nem jött össze, így az U20-as együttes három ponttal zárta a tornát.

Vas Márton szövetségi kapitány: „Fáradtan kezdtünk, bent maradtunk az öltözőben. Nem voltunk annyira élesek, amennyire szerettünk volna, nem volt meg az, ami péntek este igen. Néztük az ellenfelet, ők egy kicsit többet tudtak pihenni, mint mi, ezt ki is használták. Nekünk ugrottak, jöttek, dolgoztak, persze nem is számítottunk másra. Össze kellett rakni a fejekben a meccset, a harmad vége felé kezdtünk éledezni, sikerült is szépíteni. A második harmadban felvettük a munkássisakot és -bakancsot, azt nyújtotta a brigád, amit elvártunk tőle. Elkezdtük játszani a saját játékunkat, végre korcsolyáztunk, bevállaltuk az ütközéseket, szerintem ez egy jó harmad volt. A harmadik harmadban kaptunk egy 5 plusz véglegest fejre támadásra, amit nagyon jól kivédekeztünk, ott kattant be a csapatnak, miként is kéne játszanunk. Utána végigdolgozták a mérkőzést, egy iksz benne lehetett volna a pakliban, de ilyen a hoki. Most eggyel kikaptunk, reméljük, hogy legközelebb, amikor találkozunk, vissza tudjuk ezt nekik adni. Összességében jó mérkőzést játszottunk.”

A szlovén együttes elleni találkozó összefoglalója:

 

Felkészülési mérkőzés, Vaujany, 3. játéknap:
Magyarország–Szlovénia 2-3 (1-2, 1-1, 0-0)

Gólszerzők: Péter Donát (20., Bogesic, Dézsi B.), Zsigmond (21., Bogesic, Kovács A.), illetve Predan (1., Poklukar, Mezwar), Sirovnik (6., Predan, Poklukar), Jakupovic (Razingar, Markun)

A program:
2019. november 7. 15:00 Magyarország - Olaszország 1-2 (b.u.)
2019. november 8. 19:00 Franciaország - Magyarország 3-4 (h.u.)
2019. november 9. 11:30 Magyarország - Szlovénia 2-3

A keret:

NÉV Poszt Klub
Horváth Dominik G Ifj. Ocskay Gábor JA
Márkus Levente G UTE
Sági Máté G

Vasas

Bogesic Vedran D MAC
Gáspár Levente D Vasas
Hadobás Zétény D Arlanda Wings (SWE)
Kudor Bendegúz D MAC
Dóczi zsombor  D MAC
Pokorny Dávid D UTE
Szécsi Patrik D Hokiklub Budapest
Almási Márk  F Ifj. Ocskay Gábor JA
Ambrus Gergő  F Ifj. Ocskay Gábor JA
Dézsi Bence  F Ifj. Ocskay Gábor JA
Horváth László F

SC Csíkszereda (ROU)

Kónya Krisztián F

Linz (AUT)

Kovács Alex F

Ifj. Ocskay Gábor JA

Kovács Sebestyén F

UTE

Rétfalvi Kristóf F

Ifj. Ocskay Gábor JA

Révész Marcell F

Zürich Lions (SUI)

Péter Donát F

Augsburg (GER)

Sárdi Máté F

Dukla Trencin (SVK)

Schlekmann Márk  F

MAC

Zsigmond Áron F

UTE

A stáb:
Vas Márton - vezetőedző
Horváth András - edző
Kiss Dávid - edző
Székely Csaba - kapusedző
Jum Brithén - fejlesztési igazgató
Berkes Brigitta - fizioterapeuta
Speier Kálmán - felszerelés menedzser
Végh Benedek - csapatvezető
Dobos Sándor - média