Véget ért az alapszakasz

  • 2019.02.07. 16:00
  • Fehérvárav19

Kölyök B csapatunk utolsó alapszakaszbeli mérkőzését Ország Martin vezetőedző, illetve Kabai Tamás és Kabai Péter értékelték.

Kölyök B csapatunk számára véget ért az alapszakasz, a nyugati csoport harmadik helyén végeztek Ország Martin tanítványai. Utolsó mérkőzésükön három pontot szereztek, magabiztos győzelmet aratva az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban a Kaposvár ellen. A vezetőedző így nyilatkozott a találkozót követően: „Végre úgy kezdtünk egy mérkőzést, ahogy kell és a vezető találatig sem kellett sokat sem várni. A srácok magabiztosan, szervezetten és jókedvűen jégkorongoztak. Végig uralni tudtuk a mérkőzést, nem igazán voltak nagy megingások, pedig elég foghíjasan tudtunk kiállni, hiszen továbbra is nagyon sok betegünk van. A kapusteljesítményünk ezúttal is kifogástalan volt, de ez a természetesen a mezőnyjátékosoknak is köszönhető. Sok szép megoldást láttam a srácoktól és azokból az elemekből, amiket a héten gyakoroltunk, sokat vissza tudtak adni a játékosaim."

Végeredmény: Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia B – KASI USE 8-1 (2-0, 5-1, 1-0)
Összeállítások:
Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia B: Nagy (Szakáll) – Fazekas, Pál, Haraszt, Sajti, Debreceni-Bárány K., Havasi, Balogh, Kabai T., Jilling B., Túri, varga, Házi, Debreceni-Bárány R., Kabai P.
KASI USE: Balogh – Bársony, Závodny D., Kápolnás, Markovits, Herbán, Dávidházi, Tiszperger, Závodny Z., Lőczi, Takács M., Takács G., Havadi-Nagy, Horváth, Csutorás, Müller
Gólszerzők: Sajti, Jilling B., Haraszt (2), Kabai P., Pál, Túri (2)
Kabai Péter 13 éves, idén 14 mérkőzésen 13 pontot szerzett csapatának. A fiatal támadó elégedett volt csapatával, egy társa teljesítményét pedig külön ki is emelte: „Úgy érzem, mindenki a maximumot nyújtotta ezen a mérkőzésen és ahhoz képest, hogy egy erős ellenféllel találtuk szemben magunkat, szép eredményt értünk el. A hátvédeink nagyon sokat segítettek a kapusunknak, pár lövést még így is fognia kellett, azokat pedig szenzációsan védte. Úgy gondolom, teljesen elégedettek lehetünk.”

Kabai Tamás csupán egy évvel fiatalabb testvérénél, az U12A korosztályban játszik, ám már lehetőséget kapott eggyel magasabb korcsoportban. A Kaposvár elleni mérkőzésen is jégre lépett, ami után a következőket mondta el: „Jól éreztem magam a meccsen, igaz, csúnyán leütköztek hátulról, de felálltam és mentem tovább. Nagyon összetartó a csapat és mindenki nagyon rendes, nem számít, hogy én fiatalabb vagyok. Nagy megtiszteltetés az edzőktől, amikor számítanak rám az U14-ben is, így próbálom ilyenkor is a maximumot nyújtani. A csapat tagjai kedvesek és segítőkészek, így emiatt is nagyon élvezem ezeket a meccseket. Sokat tanulok a nálam magasabb szinten játszó srácoktól. Ebben a szezonban ez már a második 14-es meccsem volt, de korábban miniből is volt lehetőségem feljátszani az ellőkészítőbe. Akkor az első mérkőzésen eltört a kulcscsontom, így manapaság már tájékozódom meccs előtt, miben más a magasabb korosztály.”

Kölyök B csapatunk a középszakasz sorsolását várja, így vezetőedzőjük még nem tudott konkrét ellenfélről beszélni, ám azt elmondta, hogy hogyan készülnek a szezon ezen időszakára: „A következő mérkőzésünk időpontja még kérdéses és egyelőre az ellenfelünk sem ismert. Készülünk meccsről meccsre, ugyanis teljesen mindegy, hogy ki az ellenfél, mi a maximumot szeretnénk nyújtani. Reméljük, hogy a betegink addigra felépülnek és végre teljes létszámmal tudunk kiállni a következő megmérettetéseinkre.”