Vereség a KMH ellen

  • 2019.02.13. 10:00
  • Fehérvárav19

Serdülő B csapatunk egygólos vereséget szenvedett hazai pályán. A mérkőzést Ozsváth Ádám vezetőedző értékelte, cikkünkben pedig megtekinthető a találkozó galériája.

Serdülő B csapatunk legutóbbi mérkőzésén, bár a második harmadot követően két góllal vezetett a KMH ellen, végül a budapesti együttes szerezte meg a három pontot. Ozsváth Ádám vezetőedző nem volt elégedett és beszélt arról is, hogy mi volt a vereség fő oka: „Azt kell mondjam, hogy a KMH ellen saját magunkat vertük meg. Az ellenfél tette a dolgát, de az öt kapott gólból sajnos négyet a mi hibánkból lőttek. A helyezkedésünk talán rendben volt ám az adott pozícióban elvégzendő munkát már nem tettük bele a játékba. Sovány vigasz, hogy ezzel nem csak mi voltunk így aznap este. Az első negyven perccel nem volt baj, azt leszámítva, hogy az öt az öt elleni felállásban teljesen veszélytelenek voltunk a kapura, sokadszor, hiszen megint a jobbnál is jobb helyzeteket kerestük a lövés helyett. Ez a meccs végére meg is bosszulta magát.”

Végeredmény: Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia B – KMH SE 4-5 (1-1, 3-1, 0-3)
Összeállítások:
Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia B: Gáspár – Hakfelner, Kaibás, Pallag-Bozsák, Hodos, Kovács, Bajkó, Szűcs, Kristály, Elekes, Salamon, Gyuró, Nagy, Tilhof, Babócsai
KMH SE: Zöld-Bátkai (Pálfi) – Marton, Pintér, Szeidl, Kozma, Tihanyi, Hatvári, Kiss, Szénási, Fenyvesi, Nuszpl, Domokos, Siklósi, Gábor, Kerkovits, Seréti
Gólszerzők: Kaibás (2), Gyuró, Hakfelner illetve Gábor (3), Pintér, Domokos

A KMH elleni mérkőzés galériája:

A hétvégi mérkőzés elmaradt, legközelebbi összecsapásukat pedig ismét hazai jégen játsszák U16-osaink. A vezetőedző a következőket mondta el a találkozó előtt: „A Győr elleni meccsünk sajnos ismét elmaradt, így kaptak egy szabad hétvégét a srácok, az idei szezonban nem sok lehetőségük volt erre. A hétfői edzésen láttam rajtuk, hogy jégre éhesen érkeztek, reméljük ez a szerdai meccsen is így lesz, hiszen az Óbuda ellen lépünk jégre, akikkel Pesten szoros meccset játszottunk. Most is hasonlóra számítok és szeretném azt látni, hogy a társaság tanul az elkövetett hibákból és a maximumot nyújtja majd.”

Serdülő B csapatunk Óbuda elleni mérkőzése 2019. február 12-án, szerdán 19:15-kor kezdődik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.