Vereség Zalaegerszegen

  • 2019.01.25. 10:00
  • Fehérvárav19

Kölyök B csapatunk legutóbbi összecsapását Ország Martin vezetőedző értékelte.

Kölyök B csapatunk a tabellamásodik Egerszegi Titánok otthonában lépett jégre. Ország Martin vezetőedző a vereség ellenére elégedett volt a találkozó után: „Az eredményhez képest nem lehet semmi panaszom a csapatomra, hiszen mindenki maximálisan, teljes erőbedobással dolgozott. Az ellenfél kapusa szenzációsan védett, ezért sajnos az első két játékrészben nem tudtunk betalálni a kapujába. Végül a harmadik harmad elején sikerült gólt lőnünk, ami már egy kicsit későn volt, hiszen addigra négygólos előnyre tett szert a Zalaegerszeg csapata. Kevesen voltunk, csak két és fél sorral tudtunk elutazni a mérkőzésre betegségek és tanulmányi elfoglaltságok miatt. Ez rá is nyomta a bélyegét a mérkőzésre, hamar elfáradtunk, a végén látszott a srácokon, hogy kivette az erejüket a meccs. A kapusteljesítményünkre nem lehet semmi panaszunk, úgy gondolom azon a poszton is helyt álltunk.”

Végeredmény: Egerszegi Titánok – Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia B 5-2 (2-0, 2-0, 1-2)
Összeállítások:
Egerszegi Titánok: Nagy – Wappel Z., Tóth, Béres, Kállai, Endrédi, Végh, Zsigray, Barati, Szántó, Gaál, Csóbor, Szaller, Nagy, Wappel M.
Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia B: Nagy (Hajdu) – Fazekas, Pál, Haraszt, Ács, Varga, Jilling L., Bozai, Rjnai, Sümegi, Jilling B., Túri, Kovács, Debreceni-Bárány, Kabai
Gólszerzők: Nagy (2), Béres, Wappel M. (2) illetve Kovács, Túri
U14 B csapatunk hazai jégen szerepel a következő mérkőzésen. A szakember bizakodóan tekint az előttük álló összecsapásra: „Az Ajkai Óriásokat fogadjuk szombaton. Egy kicsit könnyebb meccsre számítunk, mint az előző kettő, de nyilván egy mérkőzést sem szabad könnyűnek ítélni, hiszen mindegyik más és más. A héten sajnos vannak betegeink, tehát még erősen kérdéses a csapat kerete, de megpróbáljuk magunkból a maximumot kihozni.”

Az Ajkai Óriások elleni találkozó 2019. január 26-án, szombaton 13:15-kor kezdődik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.