Visszavágnának az Újpestnek

  • 2019.01.31. 12:00
  • Fehérvárav19
Juniorjaink következő mérkőzéséről Andrej Brodnik vezetőedzőt és Almási Márkot, az együttes támadóját kérdeztük.

Hazai pályán játszanak csütörtökön este a juniorok, az ellenfél pedig az UTE együttese lesz. Van miért visszavágnia a fehérvári U20-asoknak a budapesti csapattal szemben, hiszen a Master Round első mérkőzésén ötgólos vereséget szenvedtek tőlük. Andrej Brodnik vezetőedző bizakodóan tekint az előttük álló mérkőzésre: „Az első meccsen öt góllal kikaptunk tőlük, de úgy gondolom, nem az volt az igazi arcunk, amit ott láthattak, de most meg fogjuk nekik mutatni, hogy miért is vagyunk a Master Roundban. Veszélyes ellenfélnek számítanak, de felkészültek vagyunk, ráadásul nálunk a hazai pálya előnye. Nem tudtak minket megverni az alapszakaszban, a Master Roundbeli első összecsapáson pedig nem fogtunk ki jó napot, semmi nem jött össze. Reméljük, jobbak leszünk csütörtökön. Utána nemzetközi szünet következik, lesz pár nap pihenő, de a munka ezután sem áll majd meg.”
Juniorcsapatunk támadója, Almási Márk szerezte a szezonban a legtöbb gólt csapatának, 21 találat és 13 assziszt szerepel a neve mellett, emellett pedig idén bemutatkozhatott a Fehérvári Titánok között is, ahol eddig 18 mérkőzésen lépett jégre. A fiatal támadó, akit a jövő heti U19-es Négy Nemzet Torna keretébe is meghívtak, így nyilatkozott az UTE elleni találkozó előtt: „Csütörtökön a fővárosi csapat lesz az ellenfelünk, egy nagyon küzdős, pörgős, hajtós meccsre számítok, hiszen mindkét gárdában jó kezű és gyors játékosok vannak. Velük kezdtük a Master Roundot és sajnos viszonylag nagyarányú vereséget szenvedtünk. Nem voltunk azon a meccsen elég élesek es összeszedettek, megvoltak a helyzeteink, amiket nem sikerült belőni. Azt gondolom, a mérkőzést az fogja eldönteni, hogy melyik csapat dolgozik majd keményebben a védekező harmadban és hogy ki fogja eredményesebben kihasználni a helyzeteit, kinek fognak jobban menni a befejezések."

Az UTE elleni mérkőzés 2019. január 31-én 19:30-kor kezdődik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban és élőben nézhető a Fehérvár AV19 YouTube-csatornáján.